Amikor az ember még gyerek, olyan könnyen hallgat a megérzéseire, és azt csinálja, amit akar, és ahogy megérzi, mert nem gondolkozik el azon, hogy vajon képes-e rá. Vannak célok, és nagy álmok, mert nem kell súrolni a realitást. Ám ahogy egyre idősebb lesz, majd felnőtté vállik, úgy mennek és illannak el az álmok, a nagy célok, és inkább reálisabbak maradunk. De nekem mégis egy kérdésem van. Miért van az, hogy ha kellően biztosak vagyunk magunkban, akkor nem merünk az álmaink és a megérzéseink után menni? Miért kérdőjelezzük meg az érzéseinket? Talán mert félünk? Nem is vagyunk ebben az esetben már annyira magabiztosak. Pedig az intuíció egy csodálatos dolog.
