Érdekes események a lakásban

Nos ami azt illeti nagyon sokan valóban úgy vannak vele, hogy ha vannak is érdekes események, azokkal annyira nem foglalkoznak, avagy nem kifejezetten tulajdonítanak neki jelentősebb szerepet, pontosan az miatt mert leginkább nagyon sok az olyan, aki az ilyen témákra nagyon is szkeptikus, valamint mindezek mellett az miatt is, mert az emberek tartanak attól, hogy kinevetik őket. Pedig nagyon fontos lenne, hogy ahogyan a lakásunkat takarítjuk, úgy időközönként az is, hogy az energetikákat megtisztítsuk a lakásban, ezáltal a nem kívánatos vendégeket, és az olyan energiákat ki tudjuk űzni a lakásból, amik ezeket a furcsa dolgokat okozzák, kreálják vagy idézik számunkra elő.