Barátságból még soha nem volt baj..

Az igazat megvallva az ember az érzéseit már gyermekkorában megismerhette, valamint nem csak az érzéseket, hanem kifejezetten azoknak a megélését és a kifejezését is. Nagyon jól tudjuk, hogy az érzelmeinket lehet csoportosítani az szerint, hogy az az érzelem pozitív vagy negatív-e. Nos milyen érdekes, hogy a gyermeki szemlélet pontosan attól szép, hogy mindenkiben a pozitív dolgokat látják meg, és nem a negatívat. Ami azt jelenti, hogy kifejezetten baráti jó kapcsolatot ápolnak egymással pl a gyermekek, akiknek a szülei éppen nézeteltérésben vannak. A gyermeki szeretet az igazán erős szeretet, és ez az, amit nem mindenképpen érdemes lennem megőriznie az embereknek a felnőtt korukra is.