Állapotosságtól

Nos ami azt illeti, alapvetően tudni kell, hogy a gyermekek lesz születésénél, nem mi válasszuk ki azt, hogy ki lesz a gyermekünk. Hiába is szeretnénk azt befolyásolni bármiféle módszerrel, hogy lányunk vagy fiunk legyen. Ilyen esetben a gyermek, vagyis a lélek választ ki minket. Alapvetően azt tudjuk, hogy élet feladatunk, van, mit vállaltunk, hány gyermeket és azoknak a nemét is. Igazából viszont azt, hogy az adott lelkek közül kiválaszt ki minket, azt ők döntik el. Azzal, hogy kiválasztanak minket, nem csak a szüleiket válasszák ki, hanem kifejezetten az életüket is. Azt az életszakaszt és azt az életstílust, amin végig fognak menni, ami rájuk vár, azt kifejezetten ők válasszák ki maguknak, vagyis anno erre nekünk is lehetőségünk volt.